Mit vegyek a ruha alá ősszel?

Ahogy véget ér a nyár, és vele együtt az izzasztó kánikula időszaka, egyre több és melegebb ruhát kezdünk el felvenni. Az idő hűlésével párhuzamosan kerülnek elő az aláöltözésre hivatott ruhadarabok, úgymint a harisnyák, trikók, derékmelegítők. Bár ennek a többség nem örül – mégis ki örül neki, ha jó sok göncöt kell felvenni? – az alsóruházat igencsak népszerű ebben az időszakban, különösen a hölgyek körében, akik általában véve fázósabbak, mint a férfiak.

35222717_m.jpg

Nem véletlen, hogy a női alsóruházat terén igen széles, illetve színes a kínálat. Hiszen mint tudjuk, a hölgyek nem érik be az alapdarabokkal, szeretik, ha a ruha alatt viselt holmijaik is csinosak, dekoratívak. Ezt pedig meg is kapják, hiszen trikóból, derékmelegítőből, illetve harisnyából is hatalmas a választék. A szivárvány minden színe, különböző fazonok, anyagok és minták állnak rendelkezésre, hogy mindenki megtalálhassa a neki legjobban tetszőt.

Harisnya – nem csak a ruha alá

A harisnyák aláöltözetként is kedveltek, de nem ez a kizárólagos céljuk. Ha ugyanis szoknyát viselünk, pláne, ha rövidebbet, a harisnya láthatóvá válik. Így már persze érthető, miért van annyi különböző anyagú, vastagságú és mintájú harisnya. Az egyszínűek örök klasszikusok, de mostanság egyre divatosabbak a külső oldalukon mintás darabok. Nem árt azonban tudni, hogy ezek egyúttal fel is hívják a figyelmet a lábakra, így csak akkor viseljük őket, ha ezt szeretnénk!

Észre sem vesszük az igazán kényelmes trikót

A trikó ellen gyakran hangoztatott kifogás, hogy zavaró a plusz réteg, illetve látszik a vonala a póló alatt. Nos, a minőségi, megfelelő méretű trikóra ez nem igaz, ugyanis az szépen követi a test vonalát. Nem áll el, hogy zavaró legyen, és hogy látszódjon a felső alatt. Kiválóan védi ugyanakkor a derekunkat a hidegtől, és megóv a felfázástól, ami semmiképpen nem utolsó szempont.

Egy vastag zokni mindig jól jön

Az őszi mínuszokban még nem vesszük annyira komolyan a cipőválasztást,csak belebújunk egy zárt cipőbe, esetleg egy bakancsba, s ezzel elintézettnek tekintjük a problémát. Így azonban még nem vagyunk bebiztosítva az időjárás ellen, és rendkívül könnyen felfázhatunk egy hidegebb napon. Épp ezért érdemes beszereznünk vastagabb, hosszabb szárú zoknikat, amelyek puhák, kényelmesek, és garantálják a kellemes meleget bármilyen cipőben.

Te hogyan védekezel a hideg ellen?